Az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik az angol nyelv. A nyelv kialakulásának helye a Brit-szigetek, mely Anglia egyik legnagyobb szigete. Itt eredetileg a kelták éltek, akiket Julius Caesar kiszorított, uralkodása idején, Walesbe valamint a skóciai hegyekbe. A kelták itt rejtőzködtek egy darabig, de nem sokáig élhettek nyugalomban a rómaiak kivonulása után, mert az angelek, szászok valamint a jüttök kb. 450 táján újfent kiszorították őket a skót valamint a walesi hegyekbe, s egy részük az ír-szigetekre menekültek. Nyelvüket természetesen magukkal vitték, manapság is létezik a nyelv, igaz, hogy nagyon kevesen beszélik, de élő nyelvről van szó.
Az óangol nyelvről
Az óangol nyelvet 450-1066 közötti időszakra tehetjük, melyet angolszász nyelvnek is neveznek
(megszálló népek közül a két nagy törzsről kapta a nevét, az angolról és a szászról), viszont mivel a vikingek többször is betörtek, így dán valamint norvég szavak kerültek a nyelvbe. Nem sok különbség volt az akkori dán valamint angol nyelv között. Az akkori dán király Anglia északi részét is uralta, így nem csoda, ha a két nyelv közel került egymáshoz, illetve keveredett. Eredetileg az angol nyelv is ragozott, de annak érdekében, hogy a dánok is megértsék az angolokat, kezdték elhagyni a ragokat. Ebből az következik, hogy valamikor az angol nyelv is agglutináló nyelv volt, de a ragok elhagyása jócskán megváltoztatta a nyelv szerkezetét. Ennek a változásnak köszönhető az is, hogy a nem agglutináló nyelvet beszélők könnyebben megtanulnak angolul, és kiváló angol fordító válhat belőlük.
